A sortűz az a katonai taktika, amikor a vonalba felsorakoztatott katonák adott jelre egyszerre adnak
le lövést, hogy ezzel próbálják ellensúlyozni a fegyverek pontatlanságát, a lassú újratöltést és a
korlátozott lőtávolságot a maximális hatás elérése érdekében.
Ennek a taktikának az első alkalmazása bőven megelőzi a tűzfegyverek megjelenését, az ókortól
kezdve az íjászok is használták, de az egyik leginkább látványos példája a középkorhoz köthető,
mikor az Agincourt-i csata során az angol hosszú-íjászok valóságos mészárlást rendeztek a francia
lovagok között.
Európában a muskéták megjelenése után több helyen (Németalföld, Itália) is felbukkant ez a
taktikai megközelítés, de a 18. századra a brit csapatok fejlesztették művészi szintre. Ebben az
időszakban a katonák kiképzése során három elem vált lényegessé: 1. a természetes önvédelmi
reakciók kiiktatása (hogy a katona veszély esetén nehogy fedezéket keressen) 2. a közöny
megteremtése az emberi élet iránt (a katona figyelmét ne vonja el, hogy a tőle jobbra és balra a
bajtársai sebesülnek és halnak meg) 3. mechanikus mozdulatsorok sulykolása (menetelés, a puska
újratöltése és célzás helyett a fegyver megadott szintre emelése).
Az alapos kiképzés után a taktika gyakorlatban a következő módon festett: a három sorban felálló
gyalogság első sora leadta a lövést majd újratöltött, ezzel egy időben tüzelt a második, majd
harmadik sor is. Végül, ideális esetben mire a harmadik sor leadta a lövését, az első sor a töltést
befejezve újra tüzelhetett.
Az európai nagyhatalmak a britek sikereit látva próbálták hadseregeikben meghonosítani ezt az
alakzatot, ez azonban például a Habsburg Birodalom számára inkább katonai kudarcok sorozatát
eredményezte.
A 19. század második felére a fejlődő fegyvergyártás már-már feleslegessé tette a sortűz taktikáját,
azonban a Brit Birodalom gyarmati hadseregének hősies helytállása a sokszoros számbeli
fölényben lévő zulu harcosokkal szemben a Rorke's Drift-i csatában újra a figyelem középpontjába
helyzete ezt a katonai alakzatot.
Talán ennek köszönhető, hogy a 1920. század fordulóján a korábbi csalódások és a fegyverek
fejlődése miatt már-már elavultnak számító taktikát az Osztrák-Magyar Monarchia csapatai a
gyakorlatok során újra a kiképzés részévé tették.
A 254. gyorsárverésünk 21499. számú tételén a Császári és Királyi (K.u.K.) csapatok láthatóak
Lajtabruck közelében, miközben a taktika egy négysoros változatát gyakorolják. A képeslapot
ajánljuk minden hadtörténeti beállítottságú gyűjtő számára, mivel hatására új gondolatok vagy
esetleg egész kutatási témák foganhatnak meg. A képeslapon szereplő katonák csak a felvétel
kedvéért álltak ebbe a látványos harcrendbe? Ha nem, vajon miért gyakorlatoztatták őket egy
elavultnak számító harcászati elképzelés alapján?
