Darabanth Aukciósház

'Meredek úton a csillagok felé' – szerepel a fogaskerekű városmajori végállomásának épületén. Európában a budai fogaskerekű vasút készült el harmadikként és a mai napig a város egyetlen ilyen jellegű közlekedési eszköze. A fogaskerekű a XII. kerületi Városmajort és a Széchenyi hegyet köti össze, építését (1873-1874) éppen ezért elsősorban turisztikai célzattal hajtották végre. A forgalom megindulása után a fogaskerekű alapvetően csak a nyári időszakban (április 15.-október 15.) közlekedett, de a századfordulót követően az 1910-es évek elejére a kerület lakosságának kérését figyelembe véve bevezették a téli üzemet is. Ezzel párhuzamosan a személyszállítás mellett a környékbeli építkezések igényeit kiszolgálva - a második világháború végéig - teherszállítás is zajlott a vonalon.
Ahhoz, hogy megértsük a fogaskerekű jelentőségét szenteljünk néhány gondolatot a vasúti fizikai korlátainak: általánosságban a vasúti közlekedés során a pályát amennyiben lehetséges szintben építik fel, az emelkedők esetében felső határértékként 2,5% emelkedést fogadnak el, bár világszerte több kivételt találhatunk. Ennek okai a közlekedés biztonsága mellett a természettudomány törvényei, ami nem teszi lehetővé az 'adhéziós' elven (a sínszál és kerék közötti tapadás) működő vasutak haladását túlzottan nagy szintkülönbség esetén. A fogaskerekű módszer mellett bevett eljárás a mozdony homokládájából a sín és a kerekek közé homokot szórni, hogy ezzel növeljék a két acélfelület közötti tapadást, de ez a módszer is csak egy bizonyos pontig hatásos.

A 265. gyorsárverésünkön 20381-es sorszámmal szereplő képeslap tételünkön a Fogaskerekű felső állomása látható, egy Ganz-gyártmányú vasúti kocsival és a János-hegyi korabeli buszjárat automobiljával. A képeslapon látható felvételt minden bizonnyal 1929. július 2. utána készítették, mivel ekkor indult meg a Ganz kocsikkal a közlekedés az újonnan villamosított fogaskerekű vonalon. Tételünket bátran ajánljuk a közlekedés szerelmeseinek és a budai helytörténet rajongóinak!

A világháború második évében, 1915-ben a Veszprém megyei Csót közelében épült katonai tábor, miközben lényegében önálló várossá nőtte ki magát, nyolc éves fennállása során az alábbi három lényegesen eltérő feladatkört is ellátta: 1915-1918 között a Monarchia területén fogságba esett – főként orosz és olasz – katonák számára létesített hadifogoly tábor volt. Ezt a funkciót földrajzi elhelyezkedésének köszönheti, mivel Csót kis túlzással lényegében az Osztrák-Magyar államalakulat mértani központjában helyezkedett el. Emiatt kevéssé kellett tartani a táborban elszállásoltak szökésétől, hiszen a szökevényeknek minden irányban több száz kilométert kellett volna megtenniük, hogy baráti területre érjenek. A háború végeztével, 1918-1919 során a román hadsereg elől menekülők gyűjtőtáborává lett.
Végül 1923-ig, a tábor felszámolásáig, az Antant államok területéről hazatérő magyar katonák 'leszerelő' táborává vált. Ez utóbbi időszak a békeidőre való átállás miatt volt nagy jelentőségű, mivel a hadifoglyok sok esetben legyengült egészséggel és esetenként hosszan tartó éhezés után tértek vissza. Éppen ezért vált fontossá a katonák egészségügyi felügyelete, hogy elejét vegyék az esetleges járványok elterjedésének, illetve az éhezőket orvosi segítséggel készítsék fel a hazatérésre és kezeljék a fogolyként eltöltött időszak során kialakult hiánybetegségeiket. A legrosszabb ami történhetett volna egy hasonló esetben, hogy a hazatérő katona a sokáig tartó nélkülözés után az önuralmát elveszítve 'halálra eszi' magát.
A 264. gyorsárverésen szereplő 20403. számú tételünkön - amely egy kihajtható, panoráma képeslap - a tábor területén létesített 'kórház-csoport' látható. A tétel különlegessége, hogy a felvételt feltehetően a háborúban megsérült 'Gramantik és Szász rokkant fényképészek' készítették, valamint a kiadott lap egyúttal jótékony célokat is szolgált: bevételéből a Szovjet-Oroszországban rekedt hadifoglyok hazaszállítását kívánták megvalósítani. A tábornak, amelyet végül négy évvel a háború vége után számoltak fel, a fényképeken és képeslapokon kívül egyetlen nyomát már csak az egykori tábori katonai temető őrzi.

264. Gyorsárverésünkön az Árpád­kori pénzverés egyik ritkaságát ajánljuk a licitálók figyelmébe:

egy Orseolo Péter uralkodása alatt veretett denárt. Szent István kijelölt utóda, Péter, Orseolo Ottó

velencei dózse és István egyik húgának (a források alapján nem egyértelmű, hogy melyik

testvérről van szó) a házasságából született.

Uralkodásának mindkét időszakában (1038-­1041; 1044-­1046) ugyanazt az egy típusú denárt

verette, így nem tudjuk meghatározni, hogy melyik érmét melyik szakaszban verték. István és

Péter pénzei között egyből látni a legfőbb különbséget, az eltérő betűtípust. Péter denárjain a betűk

már kevésbé hasonlítanak a rovásírásra.

Amiben viszont megegyeznek, hogy István pénzeihez hasonlóan nem vésett, hanem poncolt

verőtővel készültek. Továbbá az ő uralkodása alatt sem szabályozták, hogy az egyes darabok súlya

egységes legyen, csupán az volt megszabva, hogy egy súlyegységnyi ezüstből hány darabot kell

A denár előlapján az uralkodó neve PETRVS REX, míg a hátlapon a PANNONIA szó szerepel.

Utóbbi Magyarország egyik korabeli elnevezésére utalhat (azonban léteznek más elméletek is).