1907. április 12-én, péntek délelőtt 10 óra után néhány perccel a század első évtizedének legsúlyosabb vasúti balesetére került sor a dorozsmai (a mai Kiskundorozsma) állomáson. Az Orsováról Szegeden át Budapestre tartó gyorsvonat több kocsija kisiklott, a negyedik kocsinál a szerelvény jóformán kettétört, és a további kocsik a mellékvágányon álló tehervagonokba rohantak
A baleset bekövetkezte után - a Vasárnapi Újságban megjelent korabeli beszámoló szerint - pánik tört ki az utasok és a vasutasok között. Az orvosi segítség Szegedről érkezett meg a helyszínre. Az összeroncsolódott kocsik között találták meg Palonsku gróf román főrendet és a feleségét, valamint Buner Adolfot. Életveszélyesen megsebesült egy orvostanhallgató is, Bolszin Demeter, aki később belehalt sérüléseibe.
A pálya helyreállítását a déli órákban kezdte meg a szegedi műhelyből érkezett több száz munkás, akik egy elkerülő pályaszakasz építésével biztosították a vasúti közlekedés zavartalanságát.
A baleset okára az Ügyészség és a MÁV szakemberei sem tudtak megnyugtató és teljes magyarázatot adni. A vizsgálatot jelentős részben a dorozsmai váltóőr vallomására alapozták, aki elmondta: a vonat első néhány kocsija gond nélkül áthaladt a kitérőn, de a postakocsi áthaladásakor a váltó vasrúdja kitérőirányba zökkent. A váltóőr a katasztrófa bekövetkezését már nem tudta megakadályozni.
A vizsgálat eredménye szerint az épségben maradt hálókocsiról lelógó lánc volt a tragédia kiváltó oka. A láncnak köszönhető, hogy a váltó átállítódott a vonat alatt, és ennek következtében siklott ki a szerelvény második fele.
A 255. gyorsárverés maradékeladásán 20778. számmal szerepelő tételünket bátran ajánljuk minden vasúttörténeti érdeklődésű gyűjtő számára. A lapon a szétroncsolódott étkezőkocsi látható a mentésben, vizsgálatban résztvevő személyekkel. A Grünwald Hermann által kiadott képeslap valódi ritkaság: hiszen a képeslapnak, mint médiumnak az alternatív felhasználása, a korabeli viszonyok között új kommunikációs csatornát nyitott meg, mivel a megszokott városképes vagy művészi motívumok helyett egy emberéleteket követelő tragédia megörökítésére használta fel. Ezzel pedig elérte, hogy annak híre szélesebb közönséghez is eljusson, gondoljunk bele! A képeslapot nem csak a feladó és a címzett látja, hanem mindenki más is, aki részt vett a gyártásban, értékesítésében, kézbesítésben. Ennek is köszönhető, hogy közel 110 évvel később beszélünk, tudunk erről a tragédiáról.
