298. gyorsárverésünkön egy különleges tétel kerül licit alá, egy ezüst névjegykártyatartó, fedelén a Társadalmi Egyesületek Szövetsége "A Magyar Társadalom Legjobbjainak" kitüntetésével, alján "1929 és 1932. évben a T. E. Sz. díját Tormay Cecile írónő nyerte", fedelének belső oldalán az írónő "T. C." monogramos fényképével.
De ki az a Tormay Cécile?
Az írónő manapság már csak szűkebb körben ismert, ez főleg az 1945 utáni kultúrpolitikának köszönhető, ami a kor politikai eszméi alapján gyakorlatilag minden népszerű polgári írót betiltott. A rendszerváltás óta ugyan elkezdték újra felfedezni a betiltottakat, de Tormay Cécile valahogy kívül maradt az újra népszerűvé vált szerzők körén. Pedig a saját korában külföldön is komoly sikerei voltak: angol, francia, német és olasz nyelven is olvashatták műveit, sőt egyes darabokat dánul, finnül, hollandul, spanyolul, svédül, bolgárul és lengyelül is. Ráadásul már az első regénye, az Emberek a kövek között (1911) nagy sikert aratott Franciaországban, míg Magyarországon csak a következő regényét, A régi házat övezte szakmai, kritikai és olvasói érdeklődés. Az 1900-as évek egyik legnagyobb tehetségének tartották a korabeli sajtóban és szakmai körökben, 1916-ban a Magyar Tudományos Akadémia Péczely-díját is elnyerte.
Akkor miért nem ismerjük?
Ha Tormay ebben az irányban haladt volna tovább, talán ma is olyan közismert lenne, mint Babits vagy Kosztolányi, ám a történelem közbeszólt. Az 1918-ban kezdődő események hatására, a politikától addig félrehúzódó író 1919-ben megalapította a Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségét, egy szervezetbe tömörítve ezzel a keresztény-nemzeti érzelmű asszonyokat. Következő műve, a Bujdosó könyv ezt a politikai kiállást folytatta, a kétkötetes könyv napló formában mutatja be egy egész társadalmi osztály érzéseit és gondolatait, az 1918-1919-es eseményekkel kapcsolatban. Három tette: a MANSZ megalapítása, a Bujdosó könyv megírása és az, hogy 1919. november 16-án ő fogadta a Parlament lépcsőjén Horthy Miklóst és hadseregét, a Horthy-korszak meghatározó közszereplőjévé tette. Ez azonban szükségszerűen kissé távolabb tartotta az irodalomtól.
1922-ben Klebelsberg Kuno kérte fel a Napkelet című lap főszerkesztőjének. Ebből a lapból egy későbbi, 1926-os kötet 3000 Ft-os kikiáltási áron szintén megvásárolható most. A szerkesztői munka elvette Tormay Cécile idejét az írástól, bár a hazai irodalmi életnek így is nagy szolgálatot tett. Az általa vezetett lapnál kezdte el pályáját többek között Szerb Antal, Németh László, Szentkuthy Miklós, vagy épp Halász Gábor. Ebben az időszakban kapta a 298. Darabanth árverésen kalapács alá kerülő névjegykártyatartó fedelén látható „A Magyar Társadalom Legjobbjainak” kitüntetést, amit kétszer is: 1929-ben és 1932-ben is neki ítéltek.
Visszatérés
A legnagyobb kitüntetések és elismerések élete vége felé érték, 1930-ban Corvin-koszorúval jutalmazták kulturális tevékenységét, 1935-ben a Népszövetség Szellemi Együttműködés Nemzetközi Bizottságába választották, 1936-ban és 1937-ben pedig Nobel díjra jelölték és komoly esélyes volt mind a két díjra. Az írónő csak élete végén tért vissza eredeti pályájához, ekkor született Az ősi küldött című, élete fő művének és eredetileg háromkötetesnek szánt történelmi regénytrilógiája, melynek harmadik kötetét korai halála miatt, már a Napkelet új főszerkesztője, Kállay Miklós fejezte be.
Halálát követően életműve sok hányattatáson ment keresztül, egy ideig indexre került, de az elmúlt években kezdik újrafelfedezni. Több kiadó újra kiadta műveit, életpályája és művei pedig heves vitákat és érdeklődést váltott ki mind a műkedvelők, mind az irodalmárok körében.
