
A velencei grossot 1193-ban vezette be Enrico Dandolo dózse, aki felismerte, hogy a Velencei
Köztársaságnak új, értékállóbb fizetőeszközre van szüksége. Velence még a XII. században is a
Nagy Károly által létrehozott pénzügyi rendszert használta, és alacsony ezüsttartalmú dénárokat
vertek. Ezek a belső kereskedelemben még használhatóak voltak, ám külkereskedelemben inkább
a Bizánci Birodalom és a keresztes államok pénzeit használták.
A század végére azonban a bizánci érmék gyengülni kezdtek, 1187-ben Jeruzsálem elvesztésével
pedig a keresztesek is meggyengültek. A 80 éves (ráadásul vak!) Enrico Dandolo dózséra hárult a
köztársaság felvirágoztatásának feladata. Az általa bevezetett grosso magas ezüsttartalmú (98,5%),
külföldön is népszerű fizetőeszközzé vált. Nem csoda, hogy több balkáni királyság is másolni
kezdte ezeket az érméket, köztük Bulgária. Velence szoros kereskedelmi kapcsolatot ápolt több
balkáni állammal is, így az új fizetőeszköz hamar eljuthatott a második bolgár állam határain
belülre. Ezeket a másolatokat többnyire könnyen ki lehetett szúrni kisebb súlyuk és elhibázott
ábrázolásaik miatt. Ám a XIII. században így is olyan mértéket öltött a hamisítás és másolatok
gyártása, hogy Velence megtiltotta az utánzatok használatát Dalmácia területén.
232. árverésünk egy igen érdekes darabja az a bolgár grosso, amelyet Giovanni Dandolo
dózse (1280-1289) érméi alapján verhettek a XII-XIII. század fordulóján.
