Nem is gondolnánk, hogy a panorámaképek története, milyen régre nyúlik vissza. A panoráma
görög eredetű szó. A képtípust 1787-ben Robert Barker nevezett el így. Barker miniatűr- és
porcelánfestő volt, és 1787-ben szabadalmaztatta találmányát. Ez a fajta ábrázolás azonban sokkal
korábbra vezethető vissza. Zhang Zeduan kínai festő már a 12. században készített egy 25 cm
magas és 528 cm hosszú alkotást ilyen technikával.
A fotóművészetben a panorámafotók ideje a 19. században jött el, amikor kidolgozták azt a fotó
technikai eljárást, mellyel ezek a képek készültek. A képeket gyakorlatilag több darabból rakták
össze. A legkorábbi panoráma felvételt W.H. Fox Talbot 1845-ben készítette.
A panorámaképek készítésére alapvetően két lehetőség van. Az egyik esetben kifejezetten erre a
célra kifejlesztett panoráma fényképezőgéppel készítik a képet, a másik esetben pedig forgatható
fejű állványra szerelt normál géppel. Ebben az esetben nagyításkor vagy utána illesztik a képeket
egymás mellé.
Magyarországon korai pesti panorámafelvételeket készített Alkér Ede, Gévay Béla, Kozmata Ferenc, Klösz
Görgy, a millennium idején Weinwurm Antal, majd a 20. század húszas éveiben Balogh Rudolf és
Erdélyi Mór. Érdekesség, hogy a 1896-ban a millenniumi kiállításon sikert aratott egy miskolci
fényképésznő, Váncza Emma a diósgyőri és a hámori völgyről készült négy panorámaképével.
22. nemzetközi árverésünk keretében most egy Budapestről készült panorámafotó szerepel a 19.
századból, melynek alkotóját nem ismerjük, csak feltételezhetjük. Ez a kép a budai oldalról nézve
mutatja be a várost. A képet alaposan átvizsgálva sok érdekességre bukkanhatunk. A képen még
nem szerepel a Parlament, és a bazilika is épülőben van, illetve Lágymányos is egész másképp néz
ki, mint napjainkban. Várostörténeti szempontból tehát kétségkívül jelentős alkotásról
beszélhetünk.
