Obolus (az ógörög obolosz szóból, melynek eredeti jelentése "fémpálca") érméket először az ókori Görögországban vertek. Ezek először valóban pálca alakú pénzek voltak, melyek a drachma értékének hatodát tették ki. Később a kicsi ezüstpénzt hívták obolosznak, mely fontos szerepet játszott a görög temetkezési szertartásokban. Az érmét az elhunyt szájába helyezték a nyelve alá (más forrásokban a szemére), hogy mikor a lelke megérkezik az alvilágba, fizetni tudjon Khárónnak a Sztüx-folyón való átkelésért.
Az Árpád-kori pénzverésben az obolus a dénár felét érte. Eleinte kevés obolust vertek, azonban a XVII. század végéig folyamatosan vert érme maradt. A három részre szakadt Magyarországon kettős pénzrendszer működött, továbbra is
verték a dénárt, garast és aranyforintot, azonban I. Ferdinánd a német birodalmi pénzrendszert kívánta bevezetni trónra kerülése után. 1553-tól osztrák mintára vertek tallérokat, de a magyar rendek ellenállásának köszönhetően a kitermelt ezüstmennyiség feléből denárt és obolust bocsátottak ki, magyar ábrázolásokkal. Ezeken a magyar vereteken továbbra is megjelent a magyar címer, illetve a Patrona Hungariae képe.
245. árverésünkön egy ritka obolusra licitálhatnak az érdeklődők, melyet I. Ferdinánd uralkodásának elején
vertek, 1528-ban, C-Liliom verdejellel.
