Budapest legendás városrésze a Tabán, mely ma a város I. kerületének része. Eredetileg önálló
település volt, később Buda majd a teljes főváros része lett. A török hódoltság idején a magyar
lakosság nagy része elmenekült a területről, a törökök viszont fejlesztéseket eszközöltek, és
fürdőket építettek a meleg vízforrásokra. A megcsappant létszámú magyar lakosság mellé a
későbbiekben szerbek települtek, innen kapta a városrész a Rácváros elnevezést. A 18. századra
egymáshoz ragasztott, zsindelyfedeles, vályogházakkal szegélyezett, girbegurba utcácskák
alakultak ki, mely különleges hangulatot kölcsönzött a területnek. Lakóik a több évszázados
hagyományokra visszatekintő szőlőműveléssel foglalkoztak, de jelentős számú iparosnak,
kereskedőnek is otthont adott a negyed. 1849-ben, amikor megnyílt a Lánchíd, a Tabán elvesztette
révátkelőhelyként szerzett sok évszázados jelentőségét. Az 1930-as évekig sűrűn épített egykét
szintes házak jellemezték, a 1920. század fordulójára szórakozóhelyekkel, vendéglőkkel,
borozókkal teli romantikus negyeddé vált. A budapesti „Montmartre”ként is emlegetett Tabán
írók, költők, művészek kedvelt helye lett. Ekkor azonban a városvezetés lebontásra ítélte a
városrészt. Megmentéséért a kor irodalmi életének jeles személyiségei (pl. Szerb Antal,
Tersánszky Józsi Jenő) szólaltak fel, festők ragadtak ecsetet (a legszebbek Zórád Ernő akvarelljei).
A házakat 1933 és 1936 között bontották le. Az ide tervezett új városrész azonban soha nem épült
fel. Így 1960-ban parkosították a területet.
Mostani árverésünk keretében több olyan tétel is van, mely ezt a városrészt ábrázolja, köztük a 12099-es is.
