Oscar Wilde nevének hallatán valószínűleg már senkinek sem a botrányok, hanem a
modern irodalom felé kacsintgató színművei és költeményei jutnak eszébe. Az ír szerző
a maga idejében azonban egy csapásra Anglia kegyvesztettjévé vált amikor kiderült,
hogy családos ember létére saját neméhez (is) vonzódik és életmódja (többek között)
emiatt nem felelt meg a viktoriánus kor erkölcsi eszményeinek. A magyar közönség az
1900-as évek elejétől magyar fordításban is élvezhette Oscar Wilde műveit, köszönhetően
Kosztolányi Dezső műfordításainak.

Ez a rendkívül talányos valamivel későbbi, de még bőven 1945 előtti fotó másolat a
Dunky fivérek kolozsvári műhelyéből származik és nem más látható rajta, mint
Oscar Wilde fiatal szeretőjével, Lord Alfred Douglas-szal, azaz Bosieval. Az eredeti
1894-es fotó nem mellesleg ma már óriási ritkaságnak számít!
Vajon a korabeli magyar közönséghez mennyi jutott el a botrányai miatt kényszermunkára
ítélt író viselt dolgaiból? És vajon milyen megfontolásból készített másolatot az
erdélyi fényképész erről a ritkának mondható fotóról? Ezen töprengve ajánljuk szíves
figyelmükbe 24. nagyárverésünk 22204. tételét 8000 forintos kikiáltási áron.
Fotóritkaság Oscar Wilde-ról
2015.11.02. 15:24 darabanth aukciósház
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://darabanth.blog.hu/api/trackback/id/tr78044374
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.