A kifejezést Machiavelli használta először az "Értekezések Titus Livius római történeteinek első
tíz könyve fölött" című művében. Az általa megnevezett jó uralkodók: Nerva, Traianus, Hadrianus,
Antoninus Pius és Marcus Aurelius. Úgy vélte, hogy azok a császárok, akik adoptio
(örökbefogadás) révén kerültek a trónra, mind jó uralkodók voltak, míg a vérségi alapon
kormányzók mind rosszak (kivéve Titus).
Domitianus meggyilkolása (Kr. u. 96.) után a szenátus az idős Nervát választotta császárrá, aki
megfogadta, hogy eltörli elődje zsarnoki intézkedéseit. Uralma azonban rövid volt, továbbá nem
élvezte a hadsereg támogatását (bármennyire is próbálta ennek ellenkezőjét mutatni Concordia
Exercituum feliratú pénzein). Hatalmát azzal sikerült megszilárdítani, hogy örökösévé fogadta
Marcus Ulpius Traianust, Felső-Germánia kormányzóját. Traianus trónra kerülésével (Kr. u. 98.)
kezdődött a principátus időszakának leghosszabb ideig tartó virágzása. 117-ig tartó uralkodása
alatt Traianus tágította a birodalom határait, növelte a szegények támogatását, csökkentette a
polgárok adóterheit és körültekintően válogatta meg a provinciák kormányzóit. Nem véletlenül
kapta meg már életében az optimus princeps (legjobb császár) kitüntető címet.
Őt 138-ban Hadrianus követte a trónon, akit állítólag Traianus a halálos ágyán nevezett ki
utódjává. Bár Hadrianus kiváló hadvezér hírében állt, nem törekedett arra, hogy újabb területeket
hódítson a birodalom számára, inkább a meglevő határok védelmét erősítette (limes). Halála előtt
Hadrianus adoptálta Titus Aurelius Fulvus Boionius Arrius Antoninust, a későbbi Antoninus Piust.
Az örökbefogadás feltétele volt, hogy Antoninus adoptálja Lucius Ceionius Commodust (Lucius
Verus) és Marcus Annius Verust (Marcus Aurelius). A birodalom viszonylagos békéje még
Antoninus uralma alatt is tartott, komolyabb konfliktus csak Britanniában zajlott, ahol északabbra
tolta a határokat és megépítette az Antoninus falat.
Marcus Aurelius már nem volt ilyen szerencsés, kormányzása folyamatos háborúskodással telt.
Először a Párthus Birodalmat kényszerítette békére keleten, majd a különböző germán törzsek
ellen viselt háborúkat. A határokat ugyan sikerült stabilizálnia, ám 180-ban bekövetkezett halála
meggátolta abban, hogy teljesen pacifikálja a birodalom ellenségeit. Itt megszakadt az
örökbefogadás rendszere, mivel Marcus Aureliust vérszerinti fia, Commodus követte a trónon, aki
végül Nerohoz hasonló zsarnoki uralkodóvá vált, ezzel véget vetve a "jó császárok korának".
A korszak pénzei iránt érdeklődők figyelmébe ajánljuk 25. Jubileumi Nagyárverésünk ókor
kategóriáját, melyen belül mind az öt említett császár denárjaiból találhatnak szép példányokat.
